El sem hiszem, hogy végre megint itt ülök és írok Nektek… 🙂

Napok óta készülök folytatni irományomat, de valljuk be, ennyi minden mellett szinte képtelenség…. Most is legszívesebben mennék az ágyikómba aludni, mert leragadnak szemeim….de szerencsére sikerül összeszedni magam és miután csemetém az ágyba került, már ide is fészkeltem magam 🙂/az  igazsághoz hozzá tartozik, hogy Oli most is kérdezget, hogy az angyaloknál van-e metró vagy villamos, ha meghalunk hova kerülünk? 🙂 És bár szeretnék végre csak az írásomra figyelni, válaszolok neki 🙂 na, talán most már lenyugszik…még az alvós zenét is bekapcsoltam –Kövi Szabolcs: Titkos kert-/

És most! Lássuk a folytatást 🙂

Egy idő után megint nem foglalkoztam különösebben a társkereső oldalakkal, csak ímmel-ámmal néztem meg, hogy írt-e valaki. És mint tudjuk, mikor nem akarunk oly görcsösen valamit, akkor hullik ölünkbe a várva várt jó dolog.

Egyik Szilveszter után 2-3 nappal látom, hogy írt nekem az egyik edzőtársam, kérdi miképp telt az ünnep nálunk. Csodálkoztam, mert nem szoktunk levelezni, de örömmel válaszoltam, mert bírtam Őt, edzőtárs szinten. Mondanom se kell, szó szót követett…És azt vettem észre, hogy mindig várom a leveleit..ahogy Ő is az enyémeket 🙂 Bezony, jól gondoljátok…..összejöttünk 🙂 Kedves, művelt és humoros srác volt /több jót nem írok róla, lehet, hogy egyszer elolvassa és még a végén a fejébe száll 😉 :)/, mégis 9 hónap alatt 4X szakítottunk…az utolsó már végleges volt. Rengeteget tapasztaltam magamból ez idő alatt, hogy egyedülállóként gyerekkel miképp működök egy párkapcsolatban. Mennyit tudok adni és mennyit kaphatok, gyermekemmel hogy bírok, Ő hogy fogadja az új férfit mellettem, és még sok minden más… Tanultam belőle, mert úgy gondolom, hogy minden okkal történik velünk. Mindenből érdemes levonni a konzekvenciát, hisz azért /is/ adatik meg az a körülmény.

Lehet, hogy van köztetek, aki szívesebben olvasna részletes elmesélést párkapcsolataimmal kapcsolatban, elmondom, miért nem teszem. 2 okom is van rá:

Az egyik az, hogy ezt a blogot erőmerítésnek, inspirálásnak szánom, amiben azt mesélem/meséljük el, hogy nehéz helyzetünk ellenére miképp boldogulunk és találjuk meg a boldogságot a nagy világban 🙂 nem pedig azért, hogy új love storykkal gazdagodjon ismeretünk 😉 🙂

A másik pedig, hogy oly kicsi ez a virtuális világ és oly sok az ismerősöm, hogy előbb-utóbb az exeim közül is lesz, aki olvassa 🙂 Mindegyikkel köszönő, akár beszélő viszonyban is vagyok, tehát nem hiányzik a bonyodalom 😀

De kanyarodjunk vissza ismét 🙂

A fenti szakítás után is nekikeseredtem, hogy na, ha Vele nem sikerült egy normális kapcsolatot kialakítanom, akkor bizony mással se fog menni. Ilyenkor kicsit sajnálni kell magunkat 😛 De nyugi, megint csak pár napig sirattam sorsomat, majd megráztam magam, hogy elég a nyöszörgésből 🙂 Nem, nem álltam neki azonnal keresgélni, itt már inkább a mindennapokban igyekeztem megtalálni a boldogságot és próbáltam pár nélkül is boldogan élni. Sokat jelentett a heti 2 edzés, barátokkal találkozás és persze az otthon eltöltött idő Olimmal 🙂 Ilyenkor mindig feltöltődtem és rengeteg kellemes órám volt, sok kedves emberrel, amikre ha visszagondoltam, erőt adott szomorkás perceimben. De a magányt megélni esténként még mindig nehéz volt. Hozzáteszem napról-napra egyre könnyebb lett…mert meg lehet szokni…mint oly sok mindent….

És vajon mi történt egy szép napon? Mosolyogjatok nyugodtan 🙂 Igen, megint megtalált egy edzőtársam..vagyis talán egymást találtuk meg. Azért annyit megjegyeznék, hogy a legelső edzőtárs teljesen más csapatból volt, mint ez utóbbi kettő… 😛 Nem szeretném, ha azt hinné bárki is, hogy a strigulákra hajtottam 😉 😛 🙂

Ez a srác először csak hazavitt egy klubos iszogatás után….majd kitalálta, hogy sétáltassunk együtt kutyust, Olim úgyis szereti a kutyulikat 🙂 1-2-3 találkozás után bizony-bizony összejöttünk. És innentől csupa boldogság volt, mert úgy éreztem végre rám talált ismét a NAGY szerelem és úgy gondoltam, most már sínen az életem 🙂 Fűnek-fának elmeséltem, hogy látjátok érdemes várni, próbálkozni, hinni, mert íme, megtalálhat még a boldogság, az igaz szerelem. Tök jó volt minden, csak úgy sziporkáztam ebben az időben 🙂 A kisfiamat szerette, a gyerek Őt imádta és mi is szerelmesek voltunk egymásba…Hát kell ennél több? 🙂

Majd teltek múltak a napok, hetek…míg egyszer csak azt vettem észre, hogy valami nem stimmel. Beszélgettünk egyszer, utána gondoltam jobb lesz, változnak a dolgok. Beszélgettünk még egyszer és ott döbbentem rá, hogy itt valami olyan gond van, amit lehet, már nem lehet megoldani. Jól gondoltam….Nem írnám le a részleteket, a lényeg, hogy ez a csodásnak hitt álom tovalibbent.

Nagyon megviselt a dolog, leginkább a fiam miatt, aki nagyon megszerette Őt. Számomra ez nagy csalódás volt…..

Igen, itt is rengeteget tanultam….a hitem kicsit alábbhagyott, az önsajnálat valamivel tovább tartott, de a küzdőszellem szerencsére megint győzött bennem 🙂

Mielőtt valaki megkérdezné, igen, mindkét szakítás után ugyanoda jártam edzeni. Volt barátnőm, ismerősöm, aki megkérdezte, miért nem megyek máshova, az könnyebb lenne, nem kéne velük találkoznom edzésen. Nos, az én életem a küzdősportok világa. Én, ha elkezdek valamit tanulni, onnan nem mozdulok. Nem szokásom senki és semmi miatt abbahagyni azt, amit elkezdtem és megszerettem. Végre egy szuper csapatot találtam, egy tiszteletre méltó oktatóval, hülye lennék lelépni 1-2 pasi miatt 🙂 Mikor összejöttem velük, ezt is mérlegeltem magamban, hogy ha szakítunk, akkor mi lesz edzésen? Akkor arra gondoltam, hogy majd csak elmúlik, megoldódik valahogy. És így is lett 🙂 Nem volt könnyű, de megérte a lelki küzdelmet. Tanultam, erősödtem, tapasztaltam. És nem tervezek abból az edzőteremből még egyszer bepasizni 🙂 🙂 🙂

 

Lassan párkapcsolatos történetem végére érek…. A nagy szerelem után pár hónapig nem voltam senkivel. Ez alatt megtanultam nagyjából, hogy másból merítsek erőt, boldogságot. Nekem az elmúlt 12 évben az edzés volt a mankóm. Bármi is történt velem, edzeni mindig mentem. Számomra ez egy kis burok, mentsvár, boldogsághormon 🙂 Amint belépek az edzőterembe, a nagyvilág gondjai eltűnnek. Csak az edzés van és az ottani emberek, ami és akik engem feltöltenek. Történhetett bármi, ebben az atmoszférában otthon éreztem magam és megnyugodtam. Lehet, ez sokaknak furcsa, de akinek van egy olyan hobbija, amit imád és évek óta az élete része, az tudja mit jelent, amit a fentiekben leírtam 🙂 Hiába vagyok egyedülálló anya….hiába nehéz a pénzemet beosztani…hiába kell egyedül megoldanom mindent….úgy érzem, mindig van kiút és a nehézség csak átmeneti. Elmúlik. Minden elmúlik. 🙂 Az élet oly rövid, sose szerettem pocsékolni az időmet! A megtört napok után eddig is mindig kisütött a nap, ezután is kifog 🙂

 

Zárásképp pár sorban az utolsó kapcsolatomról….

Egy barátnőm írt nekem, hogy a kb 20 éve nem látott unokatesó van náluk látogatóban vidékről, aki panaszkodott, hogy feléjük a lányokat csak a pénz érdekli. Mesélt neki rólam, mert tudja, én nem erre hajtok, van-e kedvem megismerni Őt. 🙂 Mikor az üzenetet olvastam épp tesóméktól vezettem haza vasárnap délután, szakadó esőben vidékről, totál kiborulva, mert az épp hátul szundikáló kis szeretet gombócom az egész napos hisztijeivel kikészített 🙂 Első gondolatom az volt, hogy a nagy fityfenét megyek én bárhova is. Majd átgondoltam, hogy ha haza megyünk, az én jókedvem tuti nem bújik elő, ami se a kölöknek, se nekem nem lenne jó. Ha átmegyünk barátnőmhöz, legalább Olim jót játszik az Ő gyerekeivel és talán én is jobb kedvre derülök. Hazaugrottunk lepakolni, és úgy, ahogy voltunk, már mentünk is tovább. Gondoltam a fenének van ereje még puccba vágni magát egy pasi miatt ilyen kedvvel, jó leszek így is 🙂

Megérkeztünk és azonnal zavarba is jöttem, mert egy igen jóképű srác ült a nappaliban…ajjaj, gondoltam 🙂 Kedves férfibe botlottam ismét, kegyes volt velem a sors 🙂 Jól éreztük magunkat és a morci-rossz kedvű énemnek már nyoma sem volt 🙂 Persze elkérte a számom és hazament, kb 200 km-re….

Mindennap kb 3 órákat beszélgettünk és a következő hétvégén már buszozott is hozzánk. Az ezt követő hétvégén mi hozzá… 🙂 3 órás volt az út…mindketten azt gondoltuk, nem vagyunk normálisak 🙂 De akkor úgy éreztük, megérünk ennyit egymásnak 🙂 Hétvégéken találkoztunk, nehéz volt kivárni…viszont minden este beszélgettünk telefonon:)

De sajnos egy idő után már igen nehézkessé vált minden…Egyik alkalommal én eléggé kikészültem, mert stresszes időszakom volt, fáradt voltam, nem éreztem jól magam, emiatt nem tudtunk menni hozzá. Ekkor Ő se tudott jönni… És szép lassan rájöttem, hogy ez így nagyon fárasztó nekem…gyerekkel pláne… Sajnos meg kellett mondanom, hogy legyen vége…  Igen, megint tanultam valamit….

 

Jelenleg itt tartok. Bár elszomorodtam, hogy így alakult, mégsem adom fel az álmaimat, hogy végre megtaláljam azt, akivel végre kiegészítjük egymást. Felemelem a fejem és megyek tovább…jöhet az edzés :)!!!! Az segít! 🙂

 

Legyen ez a mai végszó, leginkább azért, mert az edzés lesz a következő téma. Az életem, a mankóm, az örömöm, a mindenem 🙂

 

Vigyázzatok magatokra és TESSÉK BÁTRAN ÍRNI!!! 🙂 Akár ismerlek, akár nem, itt nyitott fülekre találsz. Kérdezz bátran vagy csak mesélj. Oszd meg kérlek tapasztalatodat velünk, mert mindenből lehet tanulni! 🙂

 Veszettül fáradt vagyok….megyek aludni! 🙂